Tíz évvel ezelőtt írtam ezt a novellát nagyapám búcsúszertartása után. Vélemény egy álszent és bizarr iparágról.

Miután kiheréltek minden klasszikust, jött a hír, hogy az új 007-es ügynököt egy fekete bőrű színésznő alakítja majd. Ez a polkorrekt hullám lassan átmossa az egész filmipart.

Az általános érdektelenség posványában már csak háromlábú csecsemőgyilkos unikornisok tudják megugrani az emberek ingerküszöbét.

Sokszor olyan elveszettnek érzem magamat hétköznapi szituációkban, mint töpörtyű a vegán joghurtban. Összeszedtem, milyen tárgyakat tennék kötelezővé érettségiig.

Időről-időre nekem szegezik a kérdést, úgyhogy elgondolkoztam rajta.

Számos érvem van rá, hogy miért érdemes bevetni a bujaságra kódolt bábukat. A kuncsaftok pontosan azt kapják, amire vágynak, ráadásul senkinek nem esik bántódása.

Prostitúció-e az, ha csak babákat lehet igénybe venni? Degradálja a nőket a szexrobot? Potenciális bűnelkövetőt faraghat-e valakiből az addig elnyomott vágyak realisztikus megélése?

Én valamiért mindig azt hiszem, hogy velem van a baj. Te is szoktál azon aggódni, hogy valaki biztos azért nem válaszolt a leveledre, mert megbántottad, pedig csak elfelejtette az egészet?

Ijesztő irányba tart az álszenten civilizált társadalom: úgy kell majd földalatti bunkerekben, illegálisan felolvasni a régi Móricka magazinból a szőke nős poénokat. Azt is jó lenne tisztázni, hogy egy jó nő láttán minden férfi ugyanarra gondol, csak a reakció függ az illető szellemi szintjétől.

István ideiglenes befogadóként mesél arról, hogy milyen tapasztalatai voltak a nyolc – egyesével, átmenetileg – mentett eb kapcsán. Egyiküket végül megtartotta saját kutyája mellé, olyan jól kijöttek egymással. Szerinte le kéne számolni azzal a sztereotípiával, hogy minden mentett kutya problémás, ahogyan a kutyaroncsokat termelő szaporító biznisszel is.