Minden, ami reakcióra érdemes

Noémiában az élet

Noémiában az élet

Akkor én abnormális vagyok?

Eléggé homályos fogalom, hogy mi és ki számít normálisnak. Tartozom egy vallomással: számos olyan dolgot szeretek és teszek, amely nem számít annak.

2017. január 27. - Noémia

furesz.jpg

Fotó: Hamucska Nóra

A norma egy többség által elfogadott helyes viselkedést takar, de nem egyértelmű, hogy mi a helyes és elvárható. Vannak törvények, erkölcsök, dogmák és protokollok, de melyek szerint éljünk? Sokszor például azok az igazán jó dolgok, amelyeket a konformista többség megbélyegez.

Volt gyerekszobám és jó nevelést kaptam, ezért anyukám nem értette, hogy miért kezdtem el magamra aggatni a – látszólag denevérszárnyak és csipkefüggönyök nászából fogant – fekete holmikat. Ahogyan azt sem, hogy miért halálhörgés-malacvisítás metált hallgatok az ABBA helyett, de megmutattam neki, hogy vannak bőven komolyzenei összhangzattanra épülő, profi bandák is ebben a műfajban. Illetve miért kéne a kisbabámnak Halász Juditot hallgatni, amikor tetszik neki a Metallica is? És miért elvárt rózsaszín fodros-csillámos habcsókokban járatni, csak mert lány?

Nem gondolom, hogy a szex bármelyik része vagy aspektusa szégyellnivaló és undort keltő lenne, ahogyan azt sem, hogy a nyakörv csak kutyákra való. Számomra taszító egy teljesen szőrtelenített férfitest, főleg, ha sztreccsnadrágba és Budafákin’pest pulcsiba van burkolva. Több Khal Drogo kell a világnak.

Romantikus vígjátékok helyett horrorfilmekkel kapcsolódom ki. Gyűjtöm az ijesztő minifigurákat is, ráadásul kibeleztettem egy plüssmackót, hogy zombimaciként kapjam vissza. Egyébként szeretem a romantikát, csak nekem nem a Titanic jut róla eszembe, hanem Morticia és Gomez Addams.

nooormalis.jpg

Másnak a macska a háziállat, nekem pedig a patkány, a gabonasikló és a szakállas agáma. Az emberundorban fürdőző csincsillám után mindet nagyra értékeltem.

Mindig újraszórom a tejbegrízen a kakóréteget, majd leeszem (de volt már arra is példa, hogy nem volt otthon csoki, és a kakaóport a tenyerembe szórtam, majd onnan nyaltam le). Továbbá meg tudok enni egy nagy üveg Nutellát merőkanállal, tíz perc alatt, az erőlködés legkisebb jele nélkül. Ellenben utálom az összes gyümölcsöt, és a bor illatától is masszív hányingerem lesz, ha pedig valaki mazsolát vagy citromhéjat tesz a sütimbe, a halál fia.

Néha nem létező szavakat és lényeket találok ki, így született meg fluki, glatyagum, dudlidötty, pröcsöge, blagi, vuzujka és a csöcsközötti hömpöclakó is. Előszeretettel dúdolok idétlen dallamokat a liftben a lehangoló környezet ellenpontozására, miközben táncikálok (szerencsére ebben a férjem is partner, mindig automatikusan elkezdjük, amint bezárult mögöttünk az ajtó).

Számomra az irodalom nem Coelho és Dan Brown, hanem Poe és Dosztojevszkij. Rajongok Salvador Dalí és Hieronymus Bosch művészetéért, és egy vászonra löttyintett vonalat két pöttyel nem tartok festménynek. Nem lesz attól humorosabb egy mondat, ha benne van a b@szdmeg, és azon sem tudok nevetni, ha valakit megdobnak tortával vagy elesik a biciklijével. Úgy vélem, a hithez nincsen szükség közvetítő egyházakra. Amikor gyerekkoromban kijött a Sims, beletettem embereket a medencébe, majd kivettem a létrát. Felnőttként pedig néhányan elérték, hogy ezt a valóságban is meg akarjam velük tenni.

És ti normálisak vagytok?

 

Kovács-Tóth Noémi

A bejegyzés trackback címe:

https://noemia.blog.hu/api/trackback/id/tr2212159893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Torz 2017.01.28. 12:55:18

Tök normális vagy. Ébresztő! Él még 7 milliárd ember rajtad kívül, mennyire színes vajon a világ?
Volt egy barátnőm, aki zenében death metalt kedvelte (2010-es Metallica koncertlátogatásom miatt lefikázott, hogy az mennyire gagyi és igaza volt) hívő, gyakorló keresztény volt, maci kávét ivott és phd-ja van már kémiából. Soha senki, ő sem maga sem, mondta róla, hogy nem normális. Te is tök normális vagy, ne akarj ennyivel kitűnni a tömegből. Inkább állj ki egy számodra fontos, igaz ügy mellett és érj el benne áttörést!

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.28. 16:10:44

Igen, abnormális vagy az átlagnépnek. De ez van. Én is eléggé abnormális vagyok nekik, de sajnos nem tudom ugyan azt a szart szeretni mint ők...

Molinaseca 2017.02.05. 14:07:14

Szerintem átlagosan ítélkező vagy, úgyhogy tök normális :D

Untermensch4 2018.12.12. 10:13:46

Ööö... dosztojevszkijéknél vhogy elvesztettem a fonalat.* Most végülis definiálva lett hogy mi a normális?

* van az az izéje az oroszoknak hogy olyan fél évig fagyos, vontatott hangulatú regényeket írnak. Na az "Admirális" c filmben még az elvileg pörgős csatajeleneteknél, megfilmesítve is tudták hozni ezt a hangulatot, kész depresszió
süti beállítások módosítása