Az internetes kommentálás jobban aktivizálja a népet, mintha focizó melegek futnának a belvárosban chemtrailes csíkok mentén, ugyanakkor sokkoló, hogy a hazafiak zöme azt sem tudja, mi fán terem az ábécé. Vajon nem pont azzal kezdődik hazánk szeretete, hogy (helyesen) műveljük ékes anyanyelvünket? Egy-egy félregépelést még be lehet tudni annak, hogy elragadta az indulat, és különben is, pont ráugrott a macska a billentyűzetre, de amikor a j-ly kicserélődik, vagy egy épkézláb ragozás és központozás sincsen a mondatban, akkor nem túl hiteles a hozzászóló.

De mitől is tudnának írni ezek az emberek, amikor mindenhonnan gyalázatos helyesírás és fogalmazás ömlik ránk? Kezdjük ott, hogy maguk a cikkek is, amelyek kapcsán kifejti a nagyérdemű a véleményét, tele vannak elírásokkal, magyartalanságokkal. Továbbá a prospektusok, plakátok, kirakatok és bugyuta slágerek is gyakran illúzióromboló igénytelenséggel legitimizálják a helytelent. Metrózás közben pötyögünk chates válaszokat, érzelmeinket emotikonokra butítva, kapkodva írunk sms-t, mindent rövidítve, nehogy dupla üzenetdíjat számlázzanak. A könyvpiacon is főleg olyan szókincsmentes szennyolvasmányok kapnak reklámot, mint a Szürke ötven árnyalata vagy valamelyik hullócsillagunk önéletrajznak álcázott szexbeszámolója, holott a minőségi olvasmányok segítenének ezen a problémán.

Az éttermi étlapokon is úgy hemzsegnek a helyesírási hibák, mint rosszabb konyhákban a csótányok. Ez esetben ráadásul nem lehet arra fogni, hogy a nagy sietségben elgépelték, hiszen arra volt pénz meg idő, hogy sok példányban kinyomtassák, lelaminálják és beköttessék, csak arra nem, hogy valaki átnézze a menüt, aki tud magyarul. Vagy bármilyen nyelven, ugyanis az sem kevésbé bosszantó, amikor egy étterem tulajdonosa azt hiszi, hogy attól máris olasszá avanzsálnak a harmadrangú ételeik, hogy külföldieskedő szótöredékeket helyez el a szórólapján. Kedvenc szórólapos bakijaim között található a Quattro cheese és a gombát még véletlenül sem tartalmazó Fungi pizza, igen, ’h’ nélkül. Értem én, hogy a vendéglátásban masszívan él az az elképzelés, hogy amennyiben tagliatelle van írva szélesmetélt helyett, a nyáltermelődés és a borravaló is megugrik majd, de akkor tessék kiguglizni az idegen szavakat. Továbbá ezer év is kevés arra, hogy a kifőzdék étlapjáról leradírozzák végre az olyan gasztronómiai torzszülötteket, mint a Gordon blue (könyörgöm, nem egy kékhajú rocksztárról beszélünk, a cordon bleu franciául kék szalagot jelent, és eredetileg egy kitüntetés volt).

Nem tudom, melyik a kétségbeejtőbb: az, hogy látják a hibát, csak senkit nem érdekel, vagy azon emberek körében, akiknek a keze alatt átmegy az adott szöveg, senkinek nem tűnik fel, hogy valami nem stimmel. Ha már a jobb sorsra érdemes magyarok sokszor arra pazarolják tehetségüket, hogy bosszankodnak, akkor legalább tegyék kifogástalanul és választékosan, annyival is többet tettek nehéz, de gyönyörű nyelvünk életben tartásáért. A csapnivaló helyesírással kommentáló klaviatúrahuszárok azonban egy mondat alapján felismerhetőek és kiszűrhetőek, hadd méltatlankodjanak virtuálisan egymagukban csupa nagybetűvel, négy felkiáltójellel.

Kovács-Tóth Noémi