Az ezek megvásárlására sugalló impulzus oka balladai homályba vész, de a sznobság, a „már mindenem megvan” életérzés, vagy az egyszerű ízléstelenség egyaránt közrejátszhat. Emberek milliói gályáznak éhbérért, pedig csak szabadalmaztatniuk kellene egy – plázánkban is kapható – felhúzható-forgó műanyag sushihoz hasonló dolgot, és nézni, ahogy a centrifugált fogyasztói társadalom begyűjtögeti őket.
Ezután befordulunk a konyhába: mi sem fontosabb, minthogy elsőként beszerezzük az injekció alakú uborkakiszedő csipeszt (ijesztő, ahogy kinyúlnak a predator-csápok a nővérfetisiszta szedőből!), vagy a pirítósra égethető amőbajáték-készítőt. De ha a gyerek így sem játszik eleget az étellel, kapható játékrepülő formájú villa is a biztonság kedvéért. Ha pedig zavarja a táskában összeaszott gyümölcs hervasztó látványa, vagy túl sokat nézte a Hófehérkét, húzzon rá horgolt almavédőt! Nem tudja, hogy romlott-e az ebéd alapanyaga? Ha nem érzékeli, hogy már mászik kifelé a hűtőből a bűzlő hozzávaló, akkor önnek találták ki az ételromlottság-detektort. A mindig vidám háziasszonyok és fix sminkek gyöngye a szivacsos bélésű és páraálló rózsaszín hagymapucoló-szemüveg (Dolly Roll bulikon kötelező).
Az elkészült ételre – miután koponyás konyhakesztyűvel kivettük és ráraktuk a fém fakíremberkés-alátétre – a sajtot egy kislány alakú reszelő szoknyáján reszelhetjük rá. Az utána leöblített tányér nyuszi formájú csöpögtetőért kiált, fogunk tisztítására pedig vegyük elő a vudubabás fogvájótartót – amit a pudli alakú borsszóró mellett tárolhatnánk. Karácsonykor pedig minden valamirevaló családnak dukál egy csonkított mézeskalácsforma (a fej nélkülire festhetünk Boleyn-ruhát). Ivókultúránkhoz is kapcsolódnak különböző alternatív rituálék: forró ital esetén ott a bögrére fotosoppolt, hő hatására illanó gatyájú pőre szteroidhuszár. Ha inkább borra vágyunk, előbb le kell húznunk az üvegről a hűsítő cselédlányruhácskát, de a rozsdaszín imperializmus kedvelőinek kapható kis piros Coca-Cola hűtőláda (ami feltehetőleg heveny vijjogás közepette kihajít mindent, ami Pepsi).
Térjünk át a csempék óvó rejtekébe, a fürdőszobába, ahol már rá is állhatunk arra a mérlegre, ami nem holmi kommersz számokat, hanem állatrajzokat mutat, jelezvén, hogy súlyunk jelenleg melyikkel egyezik. Az így megalapozott barátságos hangulatot fokozhatjuk a de Sade márki híveinek különösen ígéretes, műanyagba öntött szögesdrótos vécéülőkével a hozzá illő papírral, a tetejére pedig Bush-os vécématricát vásároljunk. Fölé éles kontrasztként szerezzünk be akkor már egy akváriumos tartályt is, ne kicsinyeskedjünk. A polcon kínálkozó csokitorta ugyan látszólag nem illik ide, de kitekerés után kiderül róla, hogy beépített ügynökünk valójában egy frottír törülköző. A kádba helyezzünk olyan dugót, aminek a láncán műanyag papírcsónak úszkál – de amennyiben óriási úszómedence van a háznál, a szexésnyújork-prototípusú nőstények kelléke lehet a magassarkú békatalp. Hajszárítás után pedig jöjjön a hajnövesztő lézerfésű, hiszen az erő vele van – mert még a lehetetlen is sikerül neki. Végül fújjuk be azt a szájsprayt, ami meleg akcentust garantál (média-állásinterjú előtt javallott).
A végső csapás objektumait szórjuk szét a lakás dolgozó-, illetve hálószobájában. Az előbbibe kazetta alakú celluxtépő kívánkozik – amelyből a „szalaggal” együtt kitépődnek régi Pokolgép vagy Boney M albumaink emlékei is –, illetve az értelmiségi kultúrnemzedék „Van Gogh füle” iratcsipesze. Hogy adatai ne vesszenek el a cybertérben, vagy csak az asztali őskáoszban, hordja az – anatómiailag kicsit nulladik típusú – pendrive karkötőn. De mindez csak akkor domborodik ki igazán, ha a banánrostból (?!) készített, rizsporral bevont hintaszékéről szemlélheti őket.
Végül vegyen ki a cigarettaadagoló asztali szamár fenekéből egy szálat, és heverje ki a vizuális atomvillanást esti mesékkel teleírt, vagy esetleg a kaszással mintázott ágytakaróján, a félbevágott női torzónak álcázott párna-melengető ölelésében.
Eredeti megjelenés a PR Heraldon.
