István ideiglenes befogadóként mesél arról, hogy milyen tapasztalatai voltak a nyolc – egyesével, átmenetileg – mentett eb kapcsán. Egyiküket végül megtartotta saját kutyája mellé, olyan jól kijöttek egymással. Szerinte le kéne számolni azzal a sztereotípiával, hogy minden mentett kutya problémás, ahogyan a kutyaroncsokat termelő szaporító biznisszel is.

Állatszerető emberként mindig örömmel veszem, ha a szelfik, hashtagek és ételképek között felcsillan egy-egy négylábú tekintete is. Ezért örültem meg egy régi cimborám, Erdős István életképeinek, amelyeken bájos kutyusok hívják fel a lehetséges gazdijelöltek figyelmét. Eldöntöttem, hogy interjút készítek vele, hogy minél többen értesülhessenek egy olyan jó és fontos ügyről, mint amit ő képvisel.

Elégé ködösek az ismeretek arról, hogy az ideiglenes befogadás a gyakorlatban pontosan mit is jelent. Mi a feladata, kötelessége és célja egy ideiglenes befogadónak?

Ez a kutyától vagy macskától, illetve a körülményektől függ. Például találsz egy gazdátlan kutyát az utcán, és ha nem chipes vagy a gazda nem elérhető, már az is ideiglenes befogadásnak minősül, ha éjszakára vagy pár napra elhelyezed, hogy biztonságban legyen, amíg a helyzet meg nem oldódik. Az utcán soha nincs biztonságban. Aztán van olyan, hogy egy sérült állatot helyezel el otthon egy kennelben, és lehet, hogy a lábadozása alatt az etetésén és a kenneltisztításon kívül nincs vele dolgod. Persze a klasszikus ideiglenes befogadás, becenevén „idizés”, amikor gazdisodásig vállalod, hogy átmeneti gazdija leszel a kutyának vagy macskának, mindennel együtt, ami ezzel jár, kicsit mintha a sajátod lenne, de ezt is mindenki máshogy éli meg. Van, aki szerint a legjobb, ha tudatosan nem sajátként bánsz vele, hogy mindenkinek könnyebb legyen majd az elválás. Akik nálam idiztek, pontosan ugyanolyan bánásmódban részesültek, mint a saját kutyáim, amennyiben a helyzet ezt engedte. Persze ha a kutyus nem akarja, hogy simogassam, akkor nem fogom: nézheti a sarokból, ahogy a sajátok begyűjtik az ő simi adagját is. Azt érdemes tudni, hogy az ideiglenes befogadás ideje alatt a szervezetek szoktak állni minden állatorvosi és étkezési költséget.

Természetesen nem elég az, ha valaki állatbarát, nem mindenki alkalmas erre a feladatra. Szerinted melyek a legfontosabb tulajdonságok, amelyek ehhez a titulushoz szükségesek? Illetve melyek a leginkább kizáró tényezők?

Türelem. Nem kell semmi emberfeletti ahhoz, hogy az ember – főleg, ha csak átmenetileg – gondoskodjon egy háziállatról. Türelem viszont valószínűleg kelleni fog, bár ez is nagyban függ a (szerencsés esetben) négylábútól. Tudok olyan kutyát mondani, akit hazaviszel, lerakod, és az égvilágon semmi gondod nem lesz vele: adsz neki enni, simogatod tévénézés közben és kész, ő ettől boldog és nem fog meglepetéseket okozni. Aztán van olyan, hogy a kiskutya még nem hallott a szobatisztaságról, ez ugyebár nem az ő hibája és a feladat adott, meg kell neki tanítani. Vagy ugyan elvileg szobatiszta, de hát új helyre került, és hoppá, ott egy örömpisi a szőnyegen, meg egy nagy kupac a bejárat előtt. Vagy a kutya eddig nem találkozott más kutyákkal, nem tanították szocializációra és nem tud viselkedni az utcán vagy futtatón fajtársaival. A feladat megint csak adott. Egy jó ideiglenes gazdinál tanulnak és fejlődnek is az ebek, de ez fordítva is igaz.

Te hogyan kerültél bele ebbe a rendszerbe és miért?

A saját példámat nem tartom rendszernek, nem is vagyok non-stop ideiglenes, most éppen az eredeti – két saját kutyás – létszám van otthon. Rengeteg véletlen együttállása, például egy talált kutya, Bella befogadása (akit azóta örökbefogadtam) vezetett el oda, hogy megismerkedtem az Ebremény Kutyavédő Egyesülettel, ahol azóta önkénteskedem, de nem kifejezetten mint ideiglenes befogadó. Jellemzően utcán talált kutyusok kötöttek ki nálam rövidebb-hosszabb ideig, mindegyik sürgős helyzet volt, valahol el kellett helyezni, egyik esetben sem egy megfontolt „én most idizni szeretnék” szituáció, így arról nem is tudok egyelőre saját tapasztalatból nyilatkozni. Ez talán a legnagyobb segítség, amit egy állatvédő szervezet kaphat: az ideiglenes befogadó nagy kincs, és az a legjobb a kutyának vagy cicának is, ha nem egy menhelyen, kennelben kell várnia az álomgazdit, hanem egy családban, befogadónál. 

Mi vezetett odáig, hogy megtartsd Bellát?

Bella volt az első ideiglenes kutya nálam, az utcán találták, és az Ebremény védence volt. SOS kellett elhelyezni, mert a megtalálónál csak egy napot, egy másik befogadónál további egy napot tudott maradni. Nem tudtam pontosan, hogy mit vállalok, csak azt, hogy csinálok neki otthon helyet. Rögtönözve egy ágyneműtartót béleltem ki takaróval, és úgy voltam vele, hogy meglátjuk, hogy jön ki Suzy kutyámmal, aztán lesz, ami lesz. Ha nem jönnek ki, vagy valami nagyon nem működik, akkor az egyesület talál neki másik befogadót. Két héttel később örökbe fogadtam, és azóta így teljes a falkánk. Nem fogok hazudni, akkor első sorban Suzy miatt döntöttem így, pontosabban ő döntött: az én antiszociális, mamlasz kutyám soha senkivel nem jött ki ilyen jól, ilyen rövid idő alatt mint Bellával, és rengeteget nyílt mellette. Azóta persze nagyon megszerettük egymást mi is Bellával, és ugyanúgy elválaszthatatlanok vagyunk, mint Suzyval. Van még mit csiszolódnunk, több év lemaradást kell behozni, mivel semmit nem foglalkoztak vele élete első pár évében, de haladunk. Aki látja Bellát, csak megerősíteni tud abban, hogy jól döntöttem. Egy kicsi kutya, hatalmas szívvel, aki rengeteg szeretetet ad és mindig fel tudja dobni a hangulatot, akárhol is legyünk.

István két saját mentett kutyája, Bella és Suzy

Hány állatot fogadtál be eddig?

A két saját mentett kutyám mellett, akikből a második ugye ideiglenesként kezdte nálam, további hét kutya csatlakozott hozzánk átmenetileg, egyesével. Soha nem volt egyszerre háromnál több kutya itthon, ezt tartom a vállalható maximumnak részemről. Ismerek olyat, aki négy-öt saját kutya mellett idizik folyamatosan, az már egy külön műfaj.

Az egyik védenccel, Zsebi babával

Mennyire nehéz állandó gazdit találni az elárvult kutyusoknak? Átlagosan mennyi ideig voltak nálad?

Megfelelő gazdit találni nem mindig egyszerű, néha meg van, hogy kifejezetten nehéz. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mivel jár a kutyatartás. Egy pár hetes, hónapos cuki és kistestű kislány kutyára esélyes, hogy tolongani fognak az emberek, de egy nagytestű kan, ha ne adj isten még ráadásul feketének is született, akár évekig vagy örökké várhat hiába gazdira. Az embereknek ugyanúgy vannak buta sztereotípiáik a kutyák felé, ahogyan egymás felé is. Nálam egyedül egy kutyus volt gazdisodásig, a többi rövidebb távú befogadás volt. Ez a kutyus pár hetes tündéri csöppségként került hozzám, és meg voltam róla győződve, hogy egy hétnél tovább nem tart majd gazdit találni neki. Egy hónap lett belőle. Jellemzően ennél hosszabb ideig is szoktak ideiglenesként lenni kutyák más befogadóknál, ahogyan az sem ritka, hogy az ideiglenes befogadó fogadja örökbe egyik-másik idiztetett kutyát vagy cicát. Olyan is akad, hogy kifejezett időtartamra (két nap, egy hét, egy hónap, stb) keresnek befogadót, ilyen-olyan okokból.

Sokan attól félnek, hogy egy olyan kutya, amelyiknek ismeretlen az előélete, kiszámíthatatlan és problémás lehet. Mi a tapasztalatod ezzel kapcsolatban?

Ha egy kutya huzamosabb ideje van egy szervezet gondozásában, akkor nagy meglepetés nincs, hiszen ismerik, és a megszerzett ismeretek függvényében keresnek neki gazdit vagy ideiglenes befogadót. Vannak fajtajegyek, és vannak szerzett tulajdonságok a kutya előéletéből, amelyek nem tesznek mindenkit alkalmassá az adott kutya befogadásásra. Egy nagyon sablon példát mondok: egy erősen domináns amstaffot ne vigyen haza valaki, ha nem határozott és nincs tapasztalata a fajtával. Banális, de tényleg minden a kutyától és az embertől függ. Egy bántalmazott, rettegő kutya megint csak teljesen más hozzáállást igényel, nem mindenkinek való ez sem. Ellenben azzal a sztereotípiával is le kéne számolni, hogy minden mentett kutya problémás, vagy akár az lehet. Attól, mert egy kutyát egyszer kitettek az idióta gazdái vagy bántották, még nem feltétlenül szerez mély lelki sérüléseket. Magyarországon sajnos a kutyák felé is nagyon kemély előítéletek vannak, soha nem felejtem el, hogy amikor a félős, de amúgy tündéri Suzy kutyámat örökbefogadtam és egy kolléganőm első kérdése az volt, hogy „de nem vad”? Nagyon nagy bajok vannak a fejekben és nagyon kevés ismeret. Ma Magyarországon olyan szaporító biznisz megy, ami teljesen elképesztő, mert hatalmas kereslet van az állatkínzást sem nélkülöző, kutyaroncsokat nagy mennyiségben termelő olcsó fajtatiszta kiskutyagyárakra, miközben majdnem minden gyepmesteri telep és menhely többszörös teltházzal működik és nem ritkán igazi kincseket rejtenek.

Visszatérve az eredeti kérdésre, van olyan kutya az Ebremény gondozásában, akinek bár nem száz százalékig ismert az előélete, tökéletesen ismerjük és senkinek nem fog meglepetést okozni. Egy álomkutya, sok dolga nem is lesz vele a gazdinak, azt mondanám, hogy nyolcvan-kilencven százalékban „kész” kutya, kicsit kell már csak hozzárakni, jóval kevesebbet, mintha valaki egy kölyökkutyát vinne haza. Van olyan kutya is, akivel viszont nagyon sok meló lesz, komoly kutyás tapasztalat és határozottság nélkül nem is fog menni. Egy gazdijelölt sem úgy visz amúgy haza kutyát, hogy „őt szeretném, most megyek érte”, mert ez így borzasztó felelőtlen lenne. Venni kell a fáradtságot megismerni egymást egy kutyával, és fel kell tudni mérni, hogy mennyire passzolunk egymáshoz, mert ez mindenki érdeke.

Suzy nagyvonalúan megosztja pihenőhelyét Teóval, az egyik ideiglenes falkataggal

Hogyan szoktad az előző gazdi(k) okozta hibás beidegződéseket, esetleg bántalmazásokat átprogramozni a kutyusokban, milyen módszerek váltak be?

Ezt igazából csak a saját kutyusaimon kellett gyakorolnom. Suzy minden túlzás nélkül a saját árnyékától is rettegett, amikor megtalálták az utcán. Vele hónapokat foglalkozott az egyik legjobb tréner, akit ismerek, hogy elkezdjen nyitni a világ felé és ne csak a rosszat és félelmeteset lássa mindenben. Aztán miután hozzám került, további durván fél év volt, amíg a bizalma helyreállt, kicsit át is fordult a túloldalra, most minden emberről azt hiszi, hogy jófej. Nem akarom, hogy elrontsák ezt az illúzióját, inkább éljen most már ebben a tudatban. Hogy mi kellett ehhez? Rengeteg türelem, sírás és vakszerencse, hogy nem rontottam el akkor sem, amikor azt hittem, hogy éppen azt teszem. Nem volt egyszerű menet Suzyval az első pár hónap, de minden percet megért, életem legjobb döntése, és amire a legbüszkébb vagyok. Azért hozzáteszem gyorsan, hogy Suzy nem egy mentett kutya mintapéldány, ő extrém eset volt.  Bella egy teljesen másik történet, ő egyszerűen egy neveletlen felnőtt kutyaként került hozzám. Sokévnyi rossz beidegződést pedig valóban nehezebb jó útra terelni, mint ha az ember egy kölyökkutyával indul neki a „jólnevelt kutyám lesz” küldetésnek, de nem lehetetlen. Sokat haladtunk vele is, már érti a pórázt, érti, hogy nem kell mindenki fején ugrálni és nem kell dolgokat indokolatlanul megrágni. Közel sem tökéletes még, de már bőven „vállalható” az állapot, és rá is büszke vagyok. A kulcs amúgy, mint általában, a türelem, és az, hogy nem kell félni segítséget kérni. Ezért vannak a kutyasulik, kiképzők és trénerek! Én sem vagyok tréner, se Cesar Millan, se suttogó, és nincs több évtizedes kutyás tapasztalatom, úgyhogy ha valamivel nem bírkózom meg, akkor utánanézek vagy kikérem egy profi tanácsát.

Mit tegyen az, aki szintén ideiglenes befogadóvá szeretne válni, illetve az, aki ezt nem teheti meg, hogyan tud segíteni?

A legtöbb szervezet tárt karokkal várja az önkénteseket: ideiglenes befogadóként, sétáltatni, fuvarozni, kennelt építeni, kinél mire van szükség. Nem egy helyen végkimerülés közeli állapotban csinálják ezeket az állatvédők, méghozzá munka és család mellett, a segítség mindig jól jön. Ha valaki úgy érzi, szívesen tenne az állatokért, keresse fel a legközelebbi vagy legszimpatikusabb menhelyet vagy állatvédő szervezetet, és kérdezze meg, nekik mire van szükségük.

Rézi, az egyik befogadott labrador is meghálálta a gondoskodást

+ Fontos tudnivaló: mit tegyünk, ha kóborló vagy sérült állatot látunk az utcán?

Soha ne menjünk el mellette! Fényképezzük le, osszuk meg valamelyik erre szakosodott csoportban (például elveszett-talált állatok a Facebookon), hívjuk a legközelebbi állatvédő szervezetet vagy menhelyet. Ha meg lehet fogni, akkor fogjuk meg, vigyük be, ne hagyjuk az utcán. Kergetni viszont soha ne kergessünk egy kutyát. Segítség mindig érkezik, csak hívni kell. Sokszor egy állatnak az utolsó esélye a túlélésre, ha valaki látja az utcán. Ha nem cselekszik, lehet, hogy a gazdája már csak az elütött tetemét fogja megtalálni.

Kovács-Tóth Noémi