Minden, ami reakcióra érdemes

Noémiában az élet

A magyar grafikus, akit a világ leghíresebb metálbandái kérnek fel

„Kézzel jobb, őszintébb dolgokat lehet csinálni” – Sallai Péter interjú

2017. április 03. - Noémia

A zenészként is ismert Sallai Péter kitanulta a szakma alapjait, majd a Galaktika magazinnak és ismert magyar zenekaroknak rajzolt borítókat. Előbb-utóbb azon kapta magát, hogy olyan külföldi zenekaroknak dolgozik, amelyeken felnőtt, jelenleg pedig a Hammerfall színpadtervén dolgozik. Péter mesél az ihletről, alkotói módszerről és arról, hogy sosem tudja, mire kel fel másnap, már ha egyáltalán lefekszik addig.

10842256_10202591796115448_7181961536661779997_o.jpg

Milyen szakmai előképzettséggel, tanulmányi múlttal vágtál bele a grafikusi munkába?

Természetesen a rajzolás, mint tevékenység az egész életemet végigkíséri, és ahogy ez lenni szokott, már egész korán kezdődött. A középiskola volt az a hely, ahol igazán elkezdtem komolyan venni, mivel hatosztályos tagozatban kezdtem, 12-13 évesen. 14 éves koromtól –amíg a Nyíregyházi főiskolára nem kerültem – az ottani rajztanárom, valamint Barczi Pál Munkácsy-díjas grafikusművész segítségével vettem az akadályokat, de már egész korán látogattam a Comenius főiskola nyári táborait, ilyen-olyan művésztelepeket, ahol meghatározó irányt vett az életem. Rajz, vizuális kommunikáció szakon, alkalmazott grafikai specializációval végeztem Nyíregyházán, persze ekkor már a zene is képben volt, bőven a középiskolás idők alatt kezdett foglalkoztatni a dolog. Nagyon sokat tanultam, de aztán kikerülve az életbe szembesülnöm kellett azzal, hogy az iskola kapuin kívül már egy teljesen más világ várt. Tanítani soha nem akartam, ahhoz túlzottan hektikus életvitelem van, és az alkotás jobban vonzott, mint a tanítás. Viszont addigra már a digitális grafika meghatározó volt a szakmában, amivel az iskolák akkoriban jócskán el voltak maradva, ezért egy újabb tanulási időszak kezdődött, és sok mindent az alapokról kellett kezdeni ismét. De talán ez volt a legtermékenyebb időszak az életemben.

Hogyan specializálódtál az albumborítók készítésére? Kitűzted magad elé ezt a célt, és házaltál vele zenekaroknál, vagy megtalált egyszer egy munka, és így lett belőle egyre több felkérés?

Eleinte, mint a legtöbb grafikus, bekerültem a reklámszakmába. Igazából az ember megtanulja, mi a határidő, megtanulja elviselni az indokolt vagy indokolatlan kritikát, megtanul bánni az ügyfelekkel, ebből a szempontból mindenképpen hasznos volt. Egy hatalmas problémám volt vele, hogy a rengeteg befektetett munka és kreativitás egyetlen célja, hogy a vásárló a kasszához fáradjon és megvegye az adott árut. Utána tulajdonképpen a szeméttelepek színes világát gazdagítja az adott alkotás. Ebből kifolyólag – mivel akkoriban ismerkedtem meg Havancsák Gyula szintén jól ismert grafikussal – felajánlotta, hogy próbálkozzak a szoftverfejlesztésben elhelyezkedni. Így kerültem az akkor még javában működő Digital Realityhez, majd később a Stormregionhoz is. Ezzel párhuzamosan a Hammernél belekerültem a zenei vonalba is, sok évig készítettem több magyar rock- és metálzenekar borítóját. Persze önerőből nagyon sokat emaileztem külföldre, próbáltam elkapni a fonalat, ami aztán fokozatosan sikerült is. Eleinte a saját lemezborítóinkat raktam össze, ismerős zenekarokét, ez idő alatt a gyerekbetegségeket lassan leküzdi az ember, megtanulja, miről szól ez az egész. Nálam a zenekar (Bornholm – a szerk.) egy olyan pont volt az életemben, ami sosem esett a hobbi kategóriába, és mi tagadás, a rendszeres hétköznapi munkába járós élettel egyre nehezebben volt összeegyeztethető. Ezért mindenképp jó dolognak tartottam, ha a zenében maradok a grafikai munkával is, bár az önállósodás hosszú évekbe telt. Természetesen volt olyan, hogy több száz emailt küldtem el egy éjszaka alatt, olyan is, hogy a teljes kilátástalanság volt az egyetlen perspektíva, de ez a művészélet velejárója eleinte. Megérne egy külön interjút… Ez a szakma olyan, hogy egyik munka hozza a másikat, szép fokozatosan megismertek a zenekarok kint is, egy lemezkritikában sokszor megemlítik a grafikust is, aki a borítót készítette, része a produkciónak, és ami a legfontosabb volt: mindenképp fennmarad valamilyen formában. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy könyvborítót is rengeteget készítek, nagyon sok évig voltam a Galaktikánál, majd különböző magyar és külföldi könyvkiadóval is dolgoztam, főleg sci-fi és fantasy témában.

galaktika_borito.jpg

konyvborito.jpg

Hogyan jutottál el odáig, hogy külföldi zenekarok is téged keressenek fel, ha az új lemezükhöz borítóra van szükség? Melyik híres zenekar számára készített munkádra vagy a legbüszkébb?

Mint említettem, igazából a dolgok hogyanja előttem rejtve maradt. Onnantól kezdve, hogy a munka az ember nevével kikerül, nem igazán lehet tudni – főleg világviszonylatban –, hogy kiknél kerül szóba, ki kér fel, ki keres meg. Ez a mai napig így működik, sosem tudom, hogy mire kelek fel másnap. Már ha egyáltalán lefekszem másnapig, ugyanis gyakran előfordul, hogy a napok összefolynak. Dolgoztam rengeteg zenekarral, a Crematorytól a Sabatonon, Mayhemen, Satyriconon át az Annihilatorig vagy Hammerfallig, terveztem színpadot külföldi fesztiváloknak, turnézó zenekaroknak, de olyat, amire a legbüszkébb az ember, nem nagyon tudok kiemelni. Általában minden munkámnak látom egy idő után a hibáit, még több idő után pedig csak azt. Inkább az a nagy élmény, amikor külföldi zenészek megismernek, odajönnek, ha együtt játszunk, vagy turnéznak és meghívnak. Olyan emberekkel sikerült kapcsolatot kialakítani, akiken tizen-huszonévesen felnőttem. Ha ezekre gondolok, az inkább tölt el ilyesmi érzéssel, mint egy-egy konkrét munka. Mondjuk az sem mellékes, hogy kettő aranylemez és egy platinalemez van a hátam mögött a Sabaton lemezek révén, ami elég jól mutat a falon (a képen éppen Péter mutatja a díjat egy Sabaton koncerten - a szerk.).

10842273_405463792956921_1607561006837578592_o.jpg

Mesélj kérlek arról, hogyan néz ki egy alkotói folyamat. Először manuálisan, papíron rajzolod meg, ami a fejedben van, vagy eleve számítógépen tervezel? A realisztikus hatáshoz milyen technikával dolgozod ki a részleteket? Az a típus vagy, aki egyszer leül, és addig fel sem áll, ameddig el nem készül a mű, vagy ihletre várva, részletekben készíted el a képet?

Általában minden egy felvillanással kezdődik az ember agyában, amikor először a témáról hall, ez szakmán belül mindenki „víziónak” hívja, aztán ezt a komplex érzésvilágot próbálja az ember visszaadni a munka folyamán. Enélkül csak sakkozás az egész. Ere nem nagyon lehet várni, mivel akarattól teljesen független dolog, szóval ez vagy van, vagy nincs. Többnyire digitális tablettel rajzolok, de előfordul, hogy papíron vázolom fel a dolgot. Az az igazság, hogy nincs két egyforma kép és nincs két egyforma folyamat sem. Minden egyedi módszerekkel, közben kísérletezgetve, kitapasztalgatva készül, és nincs dokumentálva. Tehát nincs egy módszer, vagy egy sablon, mindenben van új dolog. Munka közben – amikor igazán felszabadul az ember az agyával – nem azt figyeli, hogyan csinál dolgokat, csak csinálja. Ilyenkor az idő is relatív, nem nagyon lehet megmondani, mi mennyi idő alatt készül el. Olyasmi ez, mint egy játék, vagy kutakodás, nem lehet tudni, mit mikor találsz meg. Ugyanez van, ha bizonyos hatást akarsz elérni: inkább az élményeidben kell kutakodni, kielemezni belül, hogy mit szeretnél viszontlátni és azt megalkotni. De ez is abszolút érzelemvezérelt dolog, kell hozzá a sok év rajzolás, festés tapasztalata, de belülről érzi az ember, mikor olyan, hogy na, ezt akarta. A szoftver, ahogy a ceruza vagy ecset sem old meg semmit,  sőt az idő előrehaladtával egyre kevésbé veszem igénybe, amit a szoftver esetleg tud, mert kézzel jobb, őszintébb dolgokat lehet csinálni. Nem mindig, de jellemző rám, hogy a lehető legtovább ülök egy munka előtt, ha megvan a fonal, azt nem jó elengedni, néha ez a fizikai tűrőképességet is képes próbára tenni… Viszont van, amikor már erőlködés valami, akkor hagyni kell, következő alkalommal számtalanszor előfordult, hogy percek alatt megoldódott, ami előző nap órák küszködése alatt sem. Ráadásul még banálisnak is tűnt utólag.

savage.jpg

Emberekkel dolgozni mindig bonyolult, főleg kreatív munkánál, hiszen az ügyfél is elképzel valamit a fejében, és te is. Volt már példa arra, hogy meglepő vagy megvalósíthatatlan kéréssel találtad szembe magadat?

Szerencsére nem kell közvetlenül emberekkel dolgozni. Az mindig idegesített egy munkahelyen, ha hátulról nézik, ahogy dolgozom. Olyankor képtelenség felszabadulni, az agyam egyik fele nem oda figyel. Az alkotás egy intim dolog, teljesen természetes, hogy a kidolgozatlanságot, hibákat, ahová még nem ért el az ember a munka folyamán, vagy bármilyen őrült hirtelen ötletet nem akar az ember azonnal mások elé tárni. A grafikus nem másokat szórakoztat azzal, hogy dolgozik, pláne nem folyamatos utasítgatások közepette, ahol gondolatolvasónak és robotnak is kéne lenni egyszerre. Ez nem normális dolog, Magyarországon sajnos sem a cégeknél, sem bármilyen megrendelői oldalon nincs az a szintű szellemi fejlettség, hogy ezt elfogadják. Ezzel persze csak a kölcsönös stresszt generálják és a jóval rosszabb teljesítményt idézik elő. A legnagyobb cégeknél világviszonylatban alap dolog, hogy a végeredmény érdekében akár teljes elzárkózottságot biztosítanak a grafikusnak, vagy tetszés szerinti pihenőidőt. Ez nem egy mennyiségre mérhető munka.  Ez az otthoni munkánál azért megvalósítható.

Általában a zenekar szabja meg, hogy pontosan mi legyen a borítón, vagy csak megadnak egy koncepciót/elküldik a lemezt és rád bízzák a végeredményt?

Ez egy érdekes dolog. Akik az előbbi kategóriába tartoznak, azok többnyire kis zenekarok, elsőlemezes vagy demós bandák. A nagyobb, komolyabb megrendelőknél ilyesmi ritkán van, azért kérnek fel engem, mert bíznak bennem és maximum javasolnak valamit, de rám bízzák a dolgot. Tudják, hogy ez nem feltétlenül az ő dolguk. Egy tapasztalatlan brigád úgy gondolkozik, hogy a grafikus azért van, hogy az ő ötleteiket megvalósítsa ad hoc jelleggel, de általában visszautasítom ezeket a felkéréseket. Ennek az az oka, hogy a szakmai oldalát is meg akarják szabni a képnek, például a kompozíciót, amihez teljesen laikusok, és eleinte fogtam a fejem. Szóval ez nálam nem pálya. Szerencsére egy bizonyos szint felett ez egyáltalán nem jellemző.

14344052_618803844956247_4257462389534163030_n.jpg

Melyik munkádba fektetted a legtöbb időt és energiát?

Kevés olyan zenekar van, aki tud nagyban gondolkodni, vagy erre megvan az anyagi lehetősége is. Nálam a Sabaton Earbookjai voltak a leghosszadalmasabb és legnagyszabásúbb munkáim. Három teljes lemezhez készült, és nem ritka a 40-50 oldalnyi, sőt, adathordozótól függően más-más borítóval és booklettel megjelenő változat sem. De most dolgozom a Hammerfall színpadtervén, ami egy 24 méteres háttérvászonra épül, azért ezek nagy munkák. Viszont érdekes módon a munka mennyisége nem terhel le egyenes arányosan, igazából bármi megoldható. Nem nagyon létezik olyan, hogy megoldhatatlan feladat, inkább csak még nem megoldható, de aztán a következő pillanatban már talán meg is van. Többek között ezért csinálom ezt, lehetetlen úgy leülni, hogy kiszámítható lenne a napom.

earbook.jpg

Kovács-Tóth Noémi

A bejegyzés trackback címe:

https://noemia.blog.hu/api/trackback/id/tr9012396981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.