Minden, ami reakcióra érdemes

Noémiában az élet

Kipróbáltam a virtuális valóságot

Szórakoztató és alapos beszámoló arról, hogy mit éltem át a VR-sisakban az álmélkodó kószálástól az ugorva anyázásig. Zombikaszabolás közben beszippantott az illúzió.

2016. december 30. - Noémia

 vr.jpg

Amikor a férjem közölte, hogy elvisz randizni egy virtuális valóság játékterembe, teljesen bezsongtam – pedig nem vagyok egy tipikus játékfüggő –, és arról faggattam, hogy van-e ott horrorjáték. Kíváncsi voltam, hogy mennyivel ijesztőbb az, amikor nem egy képernyőn, biztos távolságból nézed a trancsírozást, hanem benne mozogsz és élsz… már amíg meg nem halsz, ugye.

A belvárosi Play VR helyszíne tulajdonképpen egy próbaterem üres helyisége, amely elsőre egy gumiszobára hajaz a fehér hungarocell falaival. Ám kényszerzubbony helyett egy virtuális valóság sisakot kapsz (lehet választani az Oculus Rift és a HTC Vive szemüvegei közül, én az utóbbit kértem), továbbá egy fülhallgatót és két, távirányítóra hasonlító kütyüt. A játékvezető kedvesen elsorolta, hogy milyen típusú játékokkal lehet játszani – én csak artikulálatlanul rikkantottam, hogy ’ölniakaroook’ –, majd felajánlotta, hogy kipróbálhatok egy oktatójátékot, ami remek döntésnek bizonyult. Egyrészt hülyebiztosra van tervezve, és instant sikerélményt ad, ahogy ráérzel a működésére (például színes pudlikutya-lufikat eregethetsz és a kezeddel ellökheted őket), másrészt annyira látványos a futurisztikus dizájn, hogy úgy forogtam álmélkodva körbe-körbe, mint részeg turista a Hősök terén.

Ami nehezen megszokható, hogy a szemüvegen keresztül minden, amit látsz, az illúzió, egyedül a két darab kütyüt látod a valóságból, amit a kezeidben szorongatsz. Az ujjaidat azonban nem látod rajta, ezért nehéz megtalálni, hogy hol-mit nyomkodjál a felületén. Nagy fejlődés azonban, hogy az ülve játszható VR-sisakos programokkal ellentétben itt nem kaptam tengeribetegséget pár perc után, sőt, fél órával később sem fogott el a hányinger vagy szédülés.

Miután magabiztosan kezeltem az eszközt, eljött a perc, amikor végre halomra ölhettem a zombikat az elsőnek választott Brookhaven Experiment nevű játékban. Az egyik távirányító a kezemben itt elemlámpává változott, a másik pedig fegyverré, én meg lelkesen toporogtam egy sötét, kihalt udvaron, várva, hogy felbukkanjanak a bicebóca élő húscafatok, juhé, végre nem csak nézni lehet a Walking dead-et. Megszoktam, hogy a számítógépes játékoknál előre kell néznem, hiszen az előttem levő képernyőn zajlanak az események, de itt éppen belemerültem egy szemből érkező zombi módszeres kilyukasztásába, amikor hirtelen rájöttem, hogy ez a játék bizony 360 fokban működik. Megfordultam, és pont ott vonszolta magát egy másik bájosan rothadó lény, úgy húsz centire az arcomtól. Itt eljött az a pont, amikor egy nem túl úrihölgyes anyázás közepette ugrottam egyet hátra, majd stresszből elkezdtem random nyomogatni gombokat, amivel annyit értem el, hogy a kés helyett, amit bele akartam vágni, csak fenyegetően rávilágítottam az elemlámpámmal, majd ahogy egyre közeledett, hisztérikusan váltogattam a kést és az elemlámpát ahelyett, hogy fejbelőttem volna a francba. Ekkor eszméltem rá, hogy éles helyzetben mennyire szánalmasak tudnak lenni a pánikreakcióink, hiába tudjuk, hogy mit kell tennünk, leblokkolunk.

brrokhaven.jpg

Azonban sok videót lehet látni a Youtube-on arról, ahogyan százkilós, szőrös férfiállatok káromkodva vinnyogó, sarokban szűkölő és padlóra vetődő nyomivá változnak egy-egy hasonló játékélmény közben, és immár biztos vagyok benne, hogy ezek túl vannak játszva. Annyira azért nem kiborító a dolog, inkább jópofa és szokatlan, bár én tényleg szokva vagyok az ilyen látványhoz. Továbbá átélhetőbb és hitelesebb lenne a játék, ha jobb lenne a képminőség vagy a karakterek kidolgozása.

A férjemmel felváltva játszottunk, ami szintén szórakoztató, hiszen életed párját nézed egy üres szobában, ahol magában mormogva és néha sikongatva kószál, mintha nettó bolond lenne. Kipróbáltunk egyébként több játékot is, nagy kedvenc volt az animációs mesevilágban játszódó The lab, amin belül egy várfoglalós minijátékban az egyik kütyü vette át a nyílvessző szerepét, a másik az íjét, és ezáltal valósághűen lehetett íjászkodni. A játékvezető ajánlott a végére egy relaxációs célokra tervezett programot, amiben csúzlival lehetett egy réten virágot ültetni és a fejed felett szállt egy sárkány, néha pedig jött egy vonat, vagy eleredt az eső. Nos, ezt inkább pszichedelikus bélyegnyalás közben ajánlanám, nem pihenéshez, de ízlések és pofonok.

Kovács-Tóth Noémi

 

VR hírportál - hírek újdonságokról, tesztek a VR szemüvegekről, cikkek a 3D szerkesztésről
Amennyiben szeretnél további napi rendszeres híreket, cikkeket és további élménybeszámolókat is olvasni a virtuális valóság témában, akkor keresd fel a VirtuALL.hu oldalt.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemia.blog.hu/api/trackback/id/tr2612083857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.