Minden, ami reakcióra érdemes

Noémiában az élet

Könyörgöm, ne legyünk mártír anyák!

A gyermekágyi időszakban polipba oltott Sívaként tanultam meg mindent egyszerre és félkézzel megcsinálni, miközben hálát adok a sorsnak, hogy manapság már nem szégyen bevonni az apát a baba körüli teendőkbe.

2016. június 21. - Noémia

ne_legyunk_martiranyak.png

Sokat tapasztalt nagyanyám mindig azt mondogatta, hogy „gyereke a nőnek van”, ami abból a szempontból racionális meglátás, hogy valóban nem ruházható át a terhesség, a szülés és a szoptatás (egyenként sem egyszerű) feladatköre sem. Ez azonban nem azért van, mert a férfiak disznók, és szándékosan kihúzzák magukat az érdemi munka alól, egyszerűen így működik a természet. Igaz, a leglényegesebb és egyben legkellemesebb szerepvállalásuk nélkül – nevezzük termékenységi testmozgásnak – nem lenne ugyebár gyerek sem, de párunk nem csupán tenyészbikaként vesz részt a családépítésben.

Nagymamáink korában zömmel nem tudták vagy akarták kiosztani a ház urának a baba és a háztartás körül felmerülő feladatok egy részét. Én azonban örülök, hogy abban a században élek, amelyikben természetessé vált az apákat bevonni az összes gyermekvállalás körüli folyamatba: velünk zihálnak öt lépésben a szülésfelkészítőn, rombolják le a vagina és az erotika összefüggését a gátmasszázsolajjal, tehetetlen frusztrációval toporognak mellettünk a vajúdásnál és szülésnél, majd aggódnak a köldökcsonk leeséséért és bújják az apakönyveket, hogy hány fokot kell levonni, ha a végbélben mérünk lázat.

Amint megszületett a kislányunk, Kinga, rájöttem, hogy nem szégyen segítséget kérni, sőt, egyenesen elengedhetetlen, ha nem akarom testi és lelki roncsként végezni egy halom pelenka tetején, mártíráldozatként. Mert bár ölnék a gyerekemért – imádom mindenét a pihe hajszálaitól a lehetetlenül apró lábujjakig, és fogatlan vigyorától könnybe lábadok –, bevallom, mint minden friss anyuka, éles váltásként és kőkemény időszakként élem meg a gyermekágyi időszakot. Az anyává válás azonban minden mezei nőneműből előcsalogatja a találékony Marvel-szuperhőst. Olyan különös képességek birtokába kerültem, mint például a hangeffekt-szenzor, aminek révén meg tudom különböztetni a rottyantós pukit a peluscserét jelentő valódi bekakilástól, amire különösen nagy szükség mutatkozik, hiszen gyönyörű kisbabám egy igazán betojásos személyiség.

Mindig erős, önálló nőként tekintettem magamra, de most kíváncsian nézném végig egy csecsemővel eltöltött napját azoknak, akik fennhangon és büszkén hirdetik, hogy mindent egyedül csinálnak. Én bizony áldom a szerencsémet, hogy a férjem szívvel-lélekkel, lelkesen kiveszi a részét mindenből, amire fizikailag képes. Hiszen kettőnkből hoztuk létre ezt a kis csodát, mert úgy éreztük, szívesen lennénk felelősek nem csupán egymásért, hanem még valakiért, még ha ez ijesztő is. Érdekelne egy olyan nő beszámolója, aki azután is ragaszkodna ahhoz, hogy a férfiak nem szükségesek a boldogulásához, miután konstans sikítva sírás közepette fenyegetően kerítik be a mosatlan ruhák, edények, sterilizálásra váró mellszívók, a babatörlőkendők pedig Moebius-szalagként tekerednek körbe. Nem mellesleg fáj az agyoncsócsált mellbimbójuk, valamint a gát- vagy császársebük. Persze, az ember lánya sok mindenre képes, de minek, ha nem muszáj?

A szexuális szabadság, az önzésre ösztönző fogyasztói társadalom hozománya, hogy mindenki a saját igényeire fókuszál, számomra viszont nincsen szebb érzés, mint hogy számíthatok valakire és számítok valakinek. Amikor ránézek a kislányomra, csak annyit tudok biztosan, hogy megéri minden perc, és ennek van értelme az életben.

Eredeti megjelenés a Nyugati Fény blogon.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemia.blog.hu/api/trackback/id/tr811700241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.