Minden, ami reakcióra érdemes

Noémiában az élet

Bodies kiállítás - Embriók, kivágott segglyukak és tüdőrák

A világhírű Bodies című kiállítás után lefitymálóan gondolhatunk vissza a műanyag testszemléltető játékokra, amiket sután rakosgatott össze nekünk a biológiatanár – ezek itt ugyanis egytől egyig hús-vér emberek és szerveik.

2008. május 24. - Noémia

bodies.jpg

A pincébe érve rögtön elkapott a lovecrafti atmoszféra, a kétes fényekben úszó sötét téglafalak és boltívek között. A kilenc termen keresztül kanyargó kiállítás Dante poklával párhuzamosan mélyült el az egyre lenyűgözőbb részletekben. A kezdeti, bemelegítő stádiumban csontokkal és vázrendszerekkel szoktatták a nézőket ahhoz a gondolathoz, hogy ezek egykor a Kínai Köztársaságban működő Daliani Orvosi Egyetem plasztináció laboratóriumának holttestei voltak. A hivatalos verzió szerint természetes halállal halt ismeretlen személyazonosságú, vagy önként felajánlkozó emberekkel dolgoznak (erről a honlapjukon elolvashatóak az adott iratok), de a rosszindulattal kevert prűd hőbörgés forrásai szerint kivégzett kínai rabokról van szó.
A kacskaringós utakon az edzettebbeknek következett az idegrendszer, a keringés, majd a belsőségek és a szaporodás szemléltetése, ahol a túlérzékenyek kikerülhették a – szerintem legfantasztikusabb – magzati fejlődés termét. B-kategóriás horrorfilmek mutáns ufó-kísérleteit idézi a sötét terem, ahogy a misztikusan megvilágított hengerekben szinte heti bontásban követhetjük végig – igazán naturalisztikusan – egy kisember fejlődését. 

 

A falakon ismeretterjesztő érdekességek testünk működéséről, a kis átlátszó dobozokban pedig egy-egy gondosan kivágott cizelláltan szilárd forma vagy kocsonya-szerű trutyi, amikről sorra derül ki, hogy a vesénket, szegycsontunkat, lépünket vagy nemi szerveinket szemlélteti. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon csupán attól lesz ismeretterjesztő és tudományos egy levágott kéz, hogy rajta van egy cetli, dőlt betűs latin kifejezéssel? Hiszen még így is magam elé tudom képzelni azt az aberrált lelkületű orvost, aki parázsló tekintettel aprólékosan lenyúz és körbeapplikál egy hullát, virágként kihajtogatja az izmokat, felszeleteli az agyát, majd a kivágott szemöldököt, és segglyukat visszaragasztja a húsra. Végül a kezébe ad egy labdát, vagy Rodin gondolkodójaként ülteti le, és íme, a művészi alkotás. Tény viszont, hogy a teljes valójában meghagyott szoborszerű preparációk végeredményben inkább voltak morbid érdekességek, mint felháborító húscafatok.

A szakmai vonalat dekoratív fehér ruhás orvostanhallgatók erősítik, akiknek feladatköre a kérdések megválaszolásán és az ájuldozók ellátásán kívül a „ne, ne érj hozzá, és ne fotózd le!” szlogen megfáradt hajtogatása. Megtudhatjuk, hogy a kiállításban részt vevő 200 testet ún. polimeres technológiával tartósították, aminek során először a bomlási folyamatot állítják meg speciális vegyszerekkel, majd a vizet lecsapolva acetont öntenek a helyére. Ezt követően egy vákuumkamrában szilikon keverékbe ágyazzák (ami átveszi az elpárolgó aceton helyét) és megkeményítik. Az ereket pedig műanyaggal szilárdítják meg, és a korróziós eljárás után savval maratják le a nemkívánatos szöveteket.

A közönségreakciók vegyesek: kuncogás, fintorgás, ijesztő somolygás, és az elmaradhatatlan tudálékos férj, amint álmélkodó hitvesének magyaráz („tudod szívem, hát így működnek ezek a dolgok”). A különböző betegségek, mint a tuberkulózis, a tüdő-és emlőrák sokkoló látványa viszont elég homogén arcjátékot és homlokráncolást eredményezett. A kíméletlenül elénk tárt csontok és húsok mellett azonban akadnak művészileg is elvont alkotások, mint például a korallzátonyra hasonlító, színesre festett-világított tüdőhörgő, illetve személyes kedvencem, egy ember váza csupán pirosan csörgedező vérerekből. Közelről szemlélve testünk olyan, mint a természet, ahogy indaként körbefonják csontjainkat az inak, izmok, vagy ahogy sok millió levélként és virágként ágazódnak el csatornáink dróthálózatai.

Amint az utolsó teremben végignéztük egy párizsi vastagságúra felszeletelt ember keresztmetszeteit, majd a bőrünket szőnyegként kiterítve, máris értesülhettünk porhüvelyünk adományozásának kritériumairól. Akik pedig reszkető kézzel várták, hogy lehessen valamit nyomkodni is, egy pultnál érzelgősen végigcirógathatják egy agy redőit, vagy megszorongathatnak egy tartósított vesét. Végül a grafománok megoszthatják gondolataikat a Nagy Vendégkönyvben, a shop részlegben pedig csontvázas pólót, zoknit és egyéb halál felesleges kütyüt vásárolhat a nagyérdemű.

A különféle hatásvadász ismeretterjesztő-nevelő ideológiák mögött azonban halványan felsejlik látomásom Dr. Moreau szigetéről, és félve gondolok bele, hogy a tudomány – profitorientáció – kreatív perverzió veszélyes hármasának laboratóriuma még mit rejtegethet.
Tóth Noémi

Eredeti megjelenés a PR Heraldon.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemia.blog.hu/api/trackback/id/tr111702873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.