Minden, ami reakcióra érdemes

Noémiában az élet

Travi-ata - Egy este a Capellában

Lázas öltözködés és sminkelés: győzött a kíváncsiság. Barátnőmmel Magyarország legfelkapottabb meleg szórakozóhelyét vettük célba. Az éjjel kezdődő transzvesztita-show hibátlan, sőt komplexus-indikátor: ilyen jó lábunk és fenekünk sose lesz, sóhajtju

2007. január 05. - Noémia

capella.png

Kissé túlöltözve – a beilleszkedés és megtévesztés reményében – toppantunk be tíz után a Capella Caféba, ahol rózsaszín pólós, lányosan affektáló fiú fogadott egy bárpultnál. Megvettük tőle az 500 Ft-os beugrót, aztán a kezdetleges pangást kihasználva kérdezgetni kezdtem – felbuzdulva a „dejóó a hajaaad” megnyilatkozáson. Kiderült, hogy mostanában egyre több itt a hetero, lassan fele-fele lesz az arány.

A háromszintes helyiséget felülről kezdtük átfésülni, kezdve a tetején levő ruhatárral. Szivárványos karácsonyfaizzók, csók mintájú fények és kovácsoltvas-bordó bársony bútorzat. Lejjebb kószálva rájöttem, ehhez egy GPS kell, az alaprajz egy kisebb vastagbélhez hasonlít. Zegzugos, sarkos-kanyargós utak, táncterek és bárpultok, tükrökkel szegélyezve, természetesen halovány derengésben: egyik travi sem szeretné, hogy megcsillanjon egy fénysugár a másnapos borostán.

A felső szinten még alig vannak, én pedig reménykedően felvillanó szemmel kerítem be az egyik – nevét nem vállaló - transzvesztitát. Gyönyörű smink, igényes külső, minden részletében (eltekintve szúrósan borostás felkarjától).

Alanyunk nagyon kedves és segítőkész: pár bevezető mondat után szívesen kielégíti a kíváncsiságomat. Mást nem is, mert erősen hidegen hagyom.

Nagyon jól nézel ki… mennyi idődet veszi igénybe ez naponta?

Hát, úgy négy óra meló, ha belevesszük a borotválkozást – ami ugye nálam az egész testre értendő –, a frizurát, a sminket, öltözködést, manikűr-pedikűrt és az egyes eltüntető-kiemelő műveleteket. Nagyon igényes vagyok magamra: ha kimegyek az utcára, csak ápoltan teszem, ha viszont aznap nincs kedvem a macerához, inkább otthon tévézem. Nem láthat senki még lepattogzott körömlakkal sem.

Bárcsak mindenki ennyire adna magára! A mellpótlás gondolom úgy megy, mint nálunk: szilikonbetéttel vagy szivaccsal, de elmesélnéd, hogyan tüntetitek el a legegyértelműbben árulkodó jelet?

Ideiglenes műmellre valóban nincs más megoldás. A pénisz kivonására meg van egy elterjedt módszer: háton fekve, a térdeinket felemelve óvatosan visszanyomjuk a heréinket a hasüregbe, hiszen amúgy is ott keletkeztek. Azután már könnyedén hátraragasztható a többi, és már vehetünk is tangát.

Hűha, nagyon elszántnak kell ehhez lenni, az biztos! És milyen ruhákat kultiválsz?

Az ádámcsutkám miatt a garbókat szeretem, úgyse hordhatnék kivágott felsőket… a miniszoknya előnyös, mert a lábam szép, főleg magassarkúban. Mindig követem a divatot, hiszen a lényeg a beilleszkedés, a többi nőhöz való idomulás. Akkor van sikerélményem, ha a plázában elismerően néznek rám.

Rá szoktak jönni a turpisságra?

Főleg a nők, ők jobb megfigyelők, a férfiak kevésbé… ha igazán odafigyelek, akkor csak egy cicababának néznek, és akkor érzem magam boldognak.

Tényleg, kik az eseteid?

Majdnem mindegyik kiszemeltem hetero férfi. Annál nagyobb dicsőség nincs, mint hogy egy hetero pasi megkíván engem nőként, hogy vonzónak talál.

De van egy pont, amikortól már nehezen leplezhető az igazság… vagy erre is van megoldás?

Mindenre van, aranyoskám. Nekünk jót tesz a sötét, meg ha a srác iszik egy kicsit. Ha felkeltem az érdeklődését, onnantól már akar engem, bármi áron. Néha rájönnek, de felülkerekedik rajtuk a kíváncsiság. Nem csak ide járok szórakozni, hanem civil helyekre is, ahol eszükbe sem jut kétségbevonni a nőiségem, maximum ribinek néznek. Ha már ráharapott a csalira, gyorsan megy: keveset engedem tapizni, inkább vadmacskát és dominát játszom vele. Kikötözöm, bekötöm a szemeit, ő meg marhára élvezi, hogy lovagolok rajta, és reggel is meg lesz győződve arról, hogy egy istennőhöz volt szerencséje.

De feltételezem, nem megy mindig zökkenőmentesen a terved…

Hát, voltak koppanásaim, megalázó helyzeteim, és meg is vertek egyszer, de erről nem szívesen beszélek.

Rendben, akkor mesélj arról, hogy mikor vetted észre az első jeleket, hogy nem férfiként érzed jól magad?

Már általános iskolában sem tudtam igazán beilleszkedni, mert éreztem, hogy valami nem stimmel, csak mivel akkor még nem volt szexuális, illetve nemi identitásom, így nem tudtam rájönni az okára. Mikor már tinikoromban anyukám ruháit próbálgattam titokban, meg divatrovatot olvasgattam a női magazinokban, szép lassan körvonalazódott bennem: én tulajdonképpen nő akarok lenni. Vagyis nő vagyok. Persze ennek megvan a maga formalitása…

Műtétet tervezel?

Igen, csak k*rvára sokba kerül…gyűjtögetek, gyűjtögetek.

És hogy sikerült elfogadnod magad a legtöbb transzvesztitával ellentétben?

Rengeteget segített az internet, hogy megoszthatom sorstársaimmal a problémáimat, és hogy látom, nem én járok egyedül ebben a cipőben. Ez a klub is isteni arra, hogy felszabadulhassak, feltöltődhessek. Az apró sikerélmények szoktak átlendíteni a depresszív pillanataimon.

És ez az életvitel kiterjed a mindennapokra, illetve a munkahelyedre is?

Nem, egy cégnél vagyok kötetlen munkaidőben, ezért engedhetem meg magamnak az éjszakai életmódomat. Ott senki nem tud semmit, mert eredeti nememnek megfelelően nézek ki. Sajnos hozni kell kompromisszumokat – valamiből élni is kell, és a tolerancia hazánkban kevésbé jellemző.

A beszélgetést megköszönve úgy döntöttünk, leülünk a színpad elé, a lépcsőhöz, hogy testközelből élvezhessük a közelgő műsort, ami egyben remek megfigyelő bázissá is vált. A közönség rendkívül vegyes. Van pultnál ülő kopaszodó, szemüveges, kockafejű pasas, perverz félsomolygással az arcán. Laptoptáskája csak szájpecket és zipzáras maszkot rejthet, állapítjuk meg barátnőmmel. Eltekintek a leszbikus pincérlány túl kedves mosolya felett, és figyelem a negyvenes házaspárt mögöttünk. A férjen fradidrukker frizura, Petőfi-bajusz, a feleség molett vöröske, minimum húsz év házasság. Sutymorognak és finnyásan mustrálgatnak mindenkit, nyilván egy izgalommal kecsegetető harmadik reményében. Megérkeznek az est lényegi elemei, a fellépő transzvesztiták –, de még rövid hajjal, illetve kopaszon, férfiruhában, egy-egy hatalmas kofferrel a kezükben (amely a szép ruhák, parókák és sminkkészletek kincsesládája), s egyből beiszkolnak az öltözőjükbe.

Egyre több a kézenfogós homo-pár és a kiéhezett szinglifiúk hada is gyűlik – én reflexből ránézek a szebbekre, mire elképesztő közömbösség pillant vissza rám, elvétve egy-egy elnézően önbizalomromboló vigyorral körítve. A funkys aláfestőre pár magabiztosabb hetero huszas leányka totyog – bal-jobb, bal-jobb –, majd egy homoszexuális siheder kapja el az egyiket hátulról. Táncolnak, a fiú sokkal sikkesebben és shakirásabban, a lány pedig – nyilván elvből – hagyja, hogy a fiú tapizza, kifejező érdektelenséggel az arcán. Társa, egy izmos fekete lány elképesztő mozgásával messze felülmúlja a partnerét, de ahogy néztük, az összes férfi figyelmen kívül hagyta a mutatványát, és csak a férfinemre koncentráltak – valaki nyálfolyatósan, mások meg vágyakozó sóhajokkal tarkítva. Meglepő tény, hogy a közönség teljesen puritán, utcai viseletben van velünk ellentétben, de valahogy itt semmi sem kelt feszengést.

Némi kétellyel vegyes óvatossággal felkerestem a mellékhelyiséget, és a legnagyobb döbbenetemre – persze logikusan – nem volt nemekre osztva. Fokozva a teljességet, a szoba végén egy automata a következő felirattal: „2 db óvszer + 2 db síkosító egy csomagban = 50 Ft”. Nem szerettem volna elmélyülni a két termék egy pakkba kerülésének okáról, az ára meg gondolom hiába veszteséges, nem pont ezen fognak meggazdagodni, hiszen közöttük a legnagyobb az AIDS veszélye.

Lassan kezdődött a show. Lady Dömper, a műsorvezető –, egyébként önálló rádiós műsora is van és a Fábry Show vendégeként is megismerhettük – bevonult a ’New York, New York’ első akkordjaira. Rögtönzött egy kis stand up comedyt, majd interaktív beszélgetésbe kezdett az első sorokban ülőkkel. A bemelegítés után következett a várva várt műsor: simulékony kecsességgel siklott végig az első transzvesztita, Angela Diva, akiről még a legjobb megfigyelők sem feltételezték volna a lába közti szériahibát. A meseszép hajkölteményt keretezte egy precízen csillámló bájos arc, mosolya pedig úgy csillan, mint a reklámokban. Szilikonmell és izmosan formás lábak – tátott szájjal csodáltuk. Próbáltam fokozni az elismerésemet egy „hűű” felkiáltással, de ezt később kevésbé éreztem hatásosnak.

A műsor lényege, hogy öt travi egy-egy híres számra táncol és aláénekel (legtöbbször hangtalanul, inkább tátogva, de elég élethűen előadva), ahhoz méltó öltözetben. Az első produkció a klasszikus Valami véget ér volt, majd berobbant Betty Blue, agresszívan erotikus tekintetének sugarában tágultak a férfipupillák. Anastacia egyik számát adta elő, teljesen lemásolva az énekesnő jelmezét, parókában és napszemüvegben – még az artikuláció is hitelesek voltak. Fokozásképp megjelent Britney Spears, azaz Jessica, aki lehengerlően és energikusan uralta a teret, magabiztos nőiességgel táncolta el a klipben látott fogásokat. Hogyan képesek tízcentis sarkú flittercsodákban gazellaként fickándozni? A válaszon nem volt túl sok időm elmélkedni, mert betipegett a – molettnek mondható – gésaruhás Giselle, csábosan tekergetve óriáslegyezőjét. Az első kört maga Dömper zárta, aki pajkos-vidám magyar nótát adott elő többedmagával és egy fakanállal – megjegyzem, színészi képességei kenterbe verik az egész latin-amerikai színészgárdát. Az egyórás műsorban az öt fellépő még egyszer előadott más-más számokat, s miután eltűntek a színpadról, az öltöző bejáratánál elcsíptem néhányuk piperészkedését és parókaigazítását.

A fergeteges műsor végeztével megkezdődik a táncolás és az ismerkedés fázisa, a termeket megtölti az elfojtott ösztrogének és gátlásos izzadások enyhe szaga, a Capella pedig innentől szempilla-rebesgetés és tökélyre fejlesztett metakommunikáció változatos lépcsőfokainak színtere. Az első tánclépések és félénk ’helló’-k után hamar izgatott zsibongás lesz érzékelhető, a vadak szagolják a kiszemelteket. A bevállalósak a rudakat, a gátlásosak a megbúvó sarkokat pásztázzák majd foglalják el, s a hely már kezd hamisítatlan Almodóvar-hangulatot árasztani. Érkezik az első kacsintás felém egy hölgytől, majd a fejem fölött átcikázik egy szende ácsingózás: az egyik férfi nagyon szimpatizál a mixerfiúval. Egy muszklis román fiatalember – angolul – biztosít nyitottságáról, majd miután kiábrándítom, hogy nem a barátnőmmel vagyok együtt, sőt, nevetségesen prűd heteróval áll szemben, hevesen fejtegeti, hogy ő bizony csak a lányokat szereti. Hiábavaló imponálásának az vetett véget, hogy rápislantottam az órámra: elnyomott sikollyal nyugtáztam, hogy már hajnali négy van. Karon ragadtam barátnőmet (mert végül ezt a taktikát találtuk a legvédekezőbbnek) és kikeveredtünk a forgatagból, egyenesen a ruhatár felé, ahol már öltözködés közben azon tanakodtunk, mikor látogatunk ide újra. Hiszen, a hely jelszavával élve „itt mindent szabad, de semmi sem kötelező”…

Tóth Noémi

Eredeti megjelenés a prae.hu-n.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemia.blog.hu/api/trackback/id/tr2711704091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.