Minden, ami reakcióra érdemes

Noémiában az élet

Noémiában az élet

Na, kinél romlott el a lézer szemműtét közben?

2017. szeptember 29. - Noémia

Hát persze, hogy nálam, az országban elsőként! Beszámoló az inkvizíciós rémhistóriától a boldog befejezésig.

lasers-495751_1280.jpg

Tízévesen kezdett el romlani a látásom, és folyamatosan egyre rosszabb lett. Mivel lassan harminc leszek, és évek óta mínusz 6-os szemmel létezem, rászántam magamat a lézeres szemműtétre, mondván, ez már rutineljárás. Szerettem volna, ha végre arra kelek, hogy látom az ébresztőórát, és úgy fekszem be az ágyba, hogy látom is a férjemet (remélem, tényleg ő feküdt mellettem, sőt, rajtam évekig…). Úgy voltam vele, hogy nem valami gagyi kuponos műtétre megyek, hanem egy jónevű magánklinikára, és náluk is a csúcstechnológiás módszert választom, ezen nem múlhat a szemem világa.

Egy előzetes vizsgálat meg is győzött arról, hogy a klinikán mindenki felkészült, profi és szívélyes, úgyhogy időpontot foglaltam és vártam a nagy napot. Mivel van egy lassan másfél éves kislányom, komoly családi felkészülés és szervezés előzte meg a műtétet (hiszen utána nem emelhetem meg őt egy hétig, és egyéb teendőimben is korlátozva leszek). A jeles esemény előtt mindenki nyugtatgatott, hogy semmi gond nem lesz: az eljárás biztonságos, gyors, ráadásul fájdalommentes. Azért úgy nyeltem be a felajánlott Xanaxot, mint naiv csitri a diszkóban kapott ginás felest.

Egy alapos szemgolyó-mosdatás után bizakodva feküdtem fel a műtőasztalra, de hamarosan a rettegés járta át minden porcikámat: miközben a szememet kifeszítették egy úgynevezett terpesszel, kiragasztották kétfelé a szemhéjamat és egy vákuumot is rácuppantottak, úgy éreztem, mint akinek konkrétan kinyomják a szemét. Mint megtudtam, éppen előkészítették a lebenyemet, hogy utána felemeljék, és a lézer elvégezhesse a korrekciót. Szürreális kontrasztként ezalatt egy műtőssegéd hölgy kedvesen simogatta a kézfejemet. Az elhangzó instrukciók, mint például hogy nézzek előre a zöld fénybe és engedjem el magamat, minden létező ösztönömnek ellentmondtak, de igyekeztem helytállni, mondván, húsz perc kellemetlenségért (vagyis nettó iszonyatért) cserébe egy életre látni fogok, csak megéri.

Ekkor hangzott el az a mondat, amit egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben soha nem akarsz hallani: „a lézer hibaüzenetet ír ki, sajnos félbe kell hagyni a műtétet”. Felsegítettek és közölték, hogy ilyen még nem történt, hogy a beavatkozás közben romoljon el a lézer, de ne aggódjak, mert a gép biztonságos, csak akkor műt, ha minden oké, és még nem emelték meg a lebenyemet (csak körbevágtátok és megkínoztatok tök feleslegesen, köszi).

Kivezettek a váróba, ahol visszaadták a szemüvegemet – bár a beadott cseppektől és az irritációtól úgysem láttam semmit egész nap –, és kezüket tördelve, őszinte részvéttel a hangjukban elmondták, hogy már úton van a szerviz, egy órán belül kiderül, hogy műthetnek-e tovább, vagy nem javítható helyben a gép. Ez az óra nagyjából azzal telt számomra, hogy a férjem mellett sokkos-katatón állapotban sírtam, aki hasztalan próbált lenyugtatni, még az automatás forrócsoki sem segített.

Végül kiderült, hogy a lézer nem javítható meg rögtön, valami nitrogénadagoló döglött meg benne, úgyhogy nem tudják megmondani, hogy hány nap vagy hét múlva fejezhető be a manőver. Ha egyáltalán befejezhető, mert a főorvos asszony bevallotta, hogy az esetem olyannyira egyedi, hogy még soha nem volt rá precedens, és vagy sikerül megemelni utólag a lebenyt, vagy nem. Ám nem elég, hogy körbevágott lebenyekkel kellett léteznem mindaddig, ameddig meg nem javították a lézert, de minden létező fényforrásban szivárványokat kezdtem látni. Ez azt eredményezte, hogy a mindaddig szépnek talált természeti jelenségtől masszív hányingerem lett, ahogy ömlött ki a színes fénysugár a lámpákból. Felváltva fontolgattam a csillámpóni szekta megalapítását és a Nyan Cat végtelenített verziójának élő közvetítését. Amikor egyeztettem (volna) erről a főorvossal, hogy ugyan mitől van ez a mellékhatás – ami miatt nem tudok autót vezetni sem –, és elmúlik-e valaha, csak annyit tudott rá mondani, hogy ez elvileg nem lehetséges és fogalma sincsen. Mire kifejtettem, hogy attól, hogy az ő tankönyvében nem volt benne, nagyon is lehetséges. Pedig tényleg kifejezetten aranyos volt amúgy ő is, ahogyan az összes ottani alkalmazott, de nehéz volt humánusnak maradnom.

Az intézet amúgy korrekt módon járt el: megígérték, hogy soron kívül rögtön értesítenek, amint jó lesz a lézer és megpróbálják befejezni a látáskorrigálásomat, illetve az összeg felét kérés nélkül rögtön visszautalták (a történet végén egyébként szintén maguktól felajánlották, hogy az egész költséget visszatérítik). Egyedül az bosszantott a hozzáállásukban, hogy a hétfőn történtek után négy nappal később már készen állt a szerkezet a műtétre, de náluk a péntek nem műtősnap (mivel másnap kötelező a kontroll és hétvégén zárva vannak, holott a kedvemért igazán befáradhattak volna), ezért egy héttel későbbre, hétfőre tolódott a folytatás. Ilyenkor egy hét sok. Kétségek és szivárványok közt, a látásomért aggódva… baromi sok.

Szerencsére a második felvonás a vártnál jobban alakult. Mindenki úgy kezelt a klinikán, mint egy rocksztárt, és egy gyors ellenőrzést követően (amelyben ugyan volt egy bökkenő, mivel a doki váratlanul megbökte a szemgolyóimat kétoldalt egy filctollal, mondván, már nem látszik eléggé az előkészített lebenyszél) ismét a műtőasztalon találtam magamat. Ekkor már kifejezetten kértem a kézsimogató asszisztenst, hogy szeressen nagyon ezúttal is, és felkészültem a golgota következő állomására.

Ami következett, az egyszerre volt nagyon megnyugtató és elképesztően rémisztő: a szokásos szem-kifeszítés és kalibrálás után láttam, ahogyan felemeli az orvos a lebenyemet, amitől a látásom gyakorlatilag összegyűrődött, mint egy szatén lepedő. Nehéz eldönteni, hogy ki sóhajtott nagyobbat a megkönnyebbüléstől, én vagy a főorvos, majd kisimultabb idegrendszerrel élhettem át a lényegi részt, magát a lézeres látásjavítást. De mire örülhettem volna, elkezdte egy spatulával lesimítgatni a szemgolyómat, az abszurd élményvonat méltó végállomásaként. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer azt kívánom, bár küklopsz lennék, de sajnos volt még egy szemem hátra. A húszperces procedúra végeztével végre fellélegezhettem, az egész klinikával együtt (nyilván rettegtek ők is, hogy beperelem őket, ha nem sikerül, illetve azért az őszinte empátia is megjelent rajtuk).

Aznap még természetesen nem láttam nagyjából semmit, és minden szteroidos szemcsepptől, amit óránként be kellett cseppentenem, a csillagokat láttam, de végre nem a rohadt szivárványokat. Mert a szemgolyósimogatás jótékony hatásaként azok legalább elmúltak. Másnapra végre jött a megvilágosodás, a látásélmény, és végre nem éreztem úgy, mintha egy egész tobozt szúrtak volna bele a szemembe. A világ immár HD-minőségben tárul elém, és mosolyoghatok a gigantikus méretű napszemüvegem mögül azokra, akik azt gondolják, hogy milyen pózer, flegma egy nőcske vagyok délután ötkor az őszi sivárságban, amikor sehol egy napsugár. És még a férfi is tetszik az ágyamban, akár ő volt eddig a férjem, akár nem.

 

Kovács-Tóth Noémi

A bejegyzés trackback címe:

https://noemia.blog.hu/api/trackback/id/tr9112909598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

airsheep 2017.09.29. 19:03:27

Kedves Noémi,
egy kérdésem lenne az esettel kapcsolatban: úgy tudom hogy ez a 'lebenyvágós-lézeres' műtét sokkal veszélyesebb mint a sima, amikor csak lézerrel dolgoznak (prk, nekem olyan műtétem volt 15 éve, és azóta sincs semmi problémám).
Nem lett volna jobb azt a módszert választani? Vagy csak erre volt lehetőség?
Engem kifejezetten lebeszéltek a vágásos módszerről anno, mert erőlködés hatására (pl. sport) adódhatnak komplikációk.

2017.09.29. 19:20:56

@airsheep: nekem is az volt 13 éve, de úgy tudom, mára már lebennyel műtenek (anno a mi időnkben volt a Lasik meg a prk, és talán akkoriban kezdték az intralasikot, és úgy tudom, hogy mára csak ez maradt.... bár lehet, hogy másképp hívják. Előnye, hogy kevésbé fáj, mint a mi prk-nk, kisebb a agresszív visszarendeződés esélye (nekem sajnos azom volt a prk után), és veszélytelebb, mint anno a lasik.

Kedves poszter!
Én anno nagyon beleettem magam a témába, és úgy tudom, a szivárványkörök, az ún. halo-k simán maradhatnak vissza rendesen végigvitt műtétek után is.
És gondolom, bármilyen szerkezet bármikor megadhatja magát.... talán lehettek volna felkészültebbek (egy vészforgatókönyv, még akkor is, ha korábban nem volt ilyen sosem el lehet képzelni, hogy mit és hogyan tesznek, ha mégis becsúszik), mert nyilván nem volt kellemes a várakozás a következő műtétig.
Amúgy azért maga a (sima) műtét szerintem nem olyan szörnyű, mint leírtad, bár persze van olyan ismerősöm, aki cseppenteni sem tud maga a saját szemébe, úgy hogy ez egyéni érzékenység dolga, én nem így emlékszem rá. Ezt csak azért írom, hogy ha valaki olyan olvassa, aki csak tervezi, ne emiatt adja fel a tervét, mert nem biztos, hogy így éli meg.
Nekem pl. nem a műtét, hanem (prk-val) az utána jövő három nap volt olyan, hogy mindent megbántam, a falat kapartam a fájdalomtól (komolyan, a császármetszéses szülés után nem volt olyan rossz, mint a szemműtét után).
Aztán jött csodálatos 3-4 hét, majd jött az agresszív visszarendeződés (a szemem úgy érzékelte, sebesült, és gyorsan vissza akarta állítani az eredeti állapotot, a -8,5 + még pár cylinder állapotát, így sajnos nem lettem végül sasszem, maradt 1-2 dio rajta...... De így is megérte (bár sajnos, most megint romlani kezdtem... gondolkoztam is, hogy ha még megvan a vastagság, elmegyek még egy műtétre)
Ezt sem ijesztgetésnek írom le, hanem, hogy ezekkel együtt tökre örülök, hogy megcsináltattam. Persze vannak kockázatok, mert ez egy rendes műtét, ezeknek nem árt utána nézni a műtét előtt. (az indexnek is volt régen ilyen topikja)

zerohu 2017.09.29. 19:25:52

@airsheep: Szerintem az van, hogy mindenkinek a "lebenyest" ajanlgatjak mert gyorsabb es fajdalommentesebb a felepules, ezert sokkal dragabban lehet eladni. Ugyfel meg azt valasztja mert sokba kerul, ezert azt gondolja hogy ez a csucstechnika. Valoszinuleg egyebkent ez is eleg biztonsagos mar, de szerintem is jobb as PRK.

Csipyke 2017.09.29. 20:44:31

@Los Alamuszi: mert a csaszis szules semmi a masikhoz kepest. Van osszahasonlitasi alapom :) mondjuk en mindkettobol nagyon hamar osszeszedtem magam, pedig nem voltak faklyas menetek....:)

Noémia 2017.09.29. 21:19:45

Köszönöm szépen a kommenteket!

@airsheep: Volt lehetőségem PRK-ra, de nekem fontos volt a gyors felépülés a kisbabám miatt, illetve egyéb szempontokból is jobbnak ítéltem meg ezt az eljárást (vannak erre összehasonlító táblázatok is).

@Los Alamuszi: Nem hibáztatom őket, ahogy írtam is, végig kedvesek és korrektek voltak velem, egyszerűen peches voltam, és újságíróként - terápia jeligére - kiírtam magamból a történteket. Sajnálom, ami a te szemeddel történt,kemény lehet, amikor azt hiszed, hogy végre megoldottál egy problémát, erre visszatér... kívánok neked tökéletes látást egy életre!

Amúgy nekem is megvolt a császár utáni felépülés fájdalma (sajnos keresztben volt bennem a baba, muszáj volt), azért az még mindig rosszabb volt, mint ez, főleg, hogy tovább tartott. De ez nem verseny, és nem a panaszkodás volt a célom :)

2017.09.29. 21:24:57

Nekem prk-m volt de mindenkit megnyugtathatok, hogy egy 3 napos migrénhez képest az a prk egy laza kis vasárnapi promenád :-)))))

bohumil stejskal 2017.09.29. 22:25:38

Hát ez könnyeket csalt a szemembe. Inkább a szemüveg.
Ahogy az optikusom mondta: amíg a műtéteket végző dokik szemüvegesek, addig és is az maradok.

Gatinho 2017.09.29. 23:55:06

Ez okés volt, jó tollú vagy (ha valakinek ez még jelent valamit).

meow? 2017.09.30. 00:52:41

Istenem ennyi picsogast, gondolom a reggeli felkeles is sirogorccsel kezdodik nalad...

KékFény6 2017.09.30. 02:34:00

Nekem is volt ilyen műtétem, érzésem szerint nagyon el van túlozva a műtét előtti/közbeni/utáni fájdalom. Töredékét sem érezni.

Bohumil, a műtétet végző dokik ezer okokból lehetnek szemüvegesek (nem mindenkit lehet pl. műteni, nincs rá pénze stb.-stb.).

Isaac Milo Mendez 2017.09.30. 08:04:20

@meow?:
Istenem, mekkora egy ócska köcsög vagy. Nekem ugyan nem volt ilyen műtétem de a feleségemnek igen. Tudom mint mentek keresztül.
Majd amikor neked vagy a szeretteidnek lesz olyan baja amin picsorogsz, ne aggódj én ott leszek és még egyet beléd rúgok. Alig várom:)

Kántor Attila 2017.09.30. 08:25:22

Jól irsz,tetszett a cikk....kedvelem a pikirt humort...kuldenel egy egész alakos, napszemüveges fotót...???

BJ 2017.09.30. 09:32:30

Ha ez mostanaban volt akkor nem te voltal az orszagban az elso - a felesegemnek 7-8 eve csinaltak a mutetet es ugyanigy leallt a gep menet kozben

A vege nala is hepiend lett szerencsere.

szombi 2017.09.30. 12:41:56

Azért megemlíthette volna, melyik klinikán történt. Valószínű annyi a szenzációhajhász ferdítés ebben az egy írásban, hogy már ők perelhettek volna ezért a sok baromságért. Pl. az általános tanácstalanság amit előadott az teljesen nonszensz. Ott nem buta gépkezelők dolgoznak, hanem jól képzett szemorvosok! Szerintem nagyon jól tudták mi a teendő egy félbemaradt műtét esetén, csak a kedves "betegünk" annyira a Xanax hatása alatt volt hogy ezt nem érzékelte. Ja és a buksiját se simogatta senki, tuti csak meg kellett tartani, annyira izgett-mozgott.

Csak szólok: ha egy ilyen művelet félbemarad BÁRMELYIK fázisban, az teljesen veszélytelen, mert a lebenyt a "rendes" úton is körbevágják és leemelik. Az meg visszaforrad pár hét alatt, és akkor is lát egy darabig halo-t. Gondolom az zavarhatta hogy a halo-t csak az egyik szemére kapta meg, és a szemüveg erre ráerősített. Meg a picsogós természete. Hálátlan dög!

Sírköves Slomó 2017.09.30. 17:16:02

fejatultetes sem artott volna

joci19 2017.09.30. 17:25:48

nekem 2* mutottek prk-val mindket szememet. a kedves szerzo igencsak tultolta itt a hisztit. eleve annyi erzestelenito cseppet adnak, hogy nem is ertem hogy erezhetett barmit is mutet kozben. utana igen. na de kozben?!

bohumil stejskal 2017.09.30. 20:15:50

@Tesztelo.hu: kolléga megcsináltatta a szemét, fasza lett. Évekre rá a szeme visszaromlott, tompalátó lett. És az már bizony nem operálható, nem is korrigálható szemüveggel.
Nem nagyon teszik bele a szemműtétes marketinganyagba, hogy ez bizony benne van a pakliban.
Szóval a lézeres szemműtéteket végző orvosok nem azért szemüvegesek, mert nincs rá pénzük...
süti beállítások módosítása